Gázos bébinek hiányzik a mestere. Dean, merre jársz? 

Érdekes az élet. Úgy néz ki, ma este is belefutottam egy rokonlélekbe. Véletlenül. Mégiscsak igaz, hogy amikor elveszítesz valami régit, kapsz helyette valami újat. Mindig megvan az egyensúly. 

Erről a véletlenről eszembe jut az az este két éve.

"Aztán mikor kinn ülök a folyó lerobbant rakodópartján napnyugtával, és az ég New Jerseynek nyúló sávját figyelem, és elgondolom, hogy az éggel egyközűen épp ilyen hosszú sáv föld ível a nyugati partig, és a földön út vonul, és az út hossza az álma mindenkinek, és Iowában, tudom, a gyerekek ilyenkor sírnak, mert ott nem bánják, ha sír a gyerek, azért ne sírjatok, mondom innen, mert a csillagok feljönnek mindjárt, és nem tudjátok, hogy az Isten Micimackó? az ég pedig odébb a prérire hajlik, és hullatja rá diadémjait, mikor alig tűzte még a fekete éjszakára, a föld áldására, a folyók csendesítésére, csúcsok sipkájául, és elrejti benne a végső part titkát, hogy senki ne tudja, mi lesz, csak az öregedés foszló ruháit tudja, azért ha ilyeneket gondolok, Dean Moriartyn jár az eszem meg az apján is, a másik Dean Moriartyn, akit fel nem kutattunk: Dean Moriartyra gondolok."